2010. május 27., csütörtök

Lenmagos bagettek


Ha nem vágyunk kenyérfélére, akkor jöhet a bagett. Finom, ropogós, bármihez kiválóan passzol, legyen lekvár, szalámi, vagy akár grillétel. Általában sima kenyértésztából készítem. Leginkább a Jól bevált kenyér receptjét használom Limarától. A recept már megtalálható,csak annyival egészíteném ki, hogy én mostanában kovásszal készítem, ehhez az adaghoz, 150g friss kovászt,és 1 dkg friss élesztőt teszek bele. Most került bele egy ek. lenmagpehely is. Ezt egyenesen a liszthez keverem, még az elején.
A szokásos módon tésztát készítek az áldott kenyérsütővel. Duplára kelesztem, majd gombócokká formázom, mint a zsemlét. Letakarva hagyom a pulton kelni így kb. 15-20 percet.

Ezután formázom. Kissé ovális formát nyújtok, a felső részét feléig lehajtom, és a tenyerem alsó részével jól lenyomkodom. Ezután az alsó maradék részt egészen a tetejéig felhajtom, azt is lenyomkodom alaposan. Ekkor egy hosszúkás lapot kapok. Most a két hosszabb oldalát összecsípem az ujjaimmal, egészen a végéig.

Így megkapom a végleges formát. Kicsit a tenyereimmel igazítok rajta, majd tepsibe teszem, hagyom jó 40 percet kelni. Éles pengével bevágom, lepermetezem vízzel, és ráborítok a tepsire egy másik, méretben azonos tepsit. Így sütöm kb 50 percet. Amikor megsül, akkor is levizezem, és rácson hagyom kihűlni.

Megesik, hogy így megformázva teszem a hűtőbe, és főleg hétvégén reggel kicsit hagyom kelni ,hideg sütőbe kezdem sütni,így a sütővel együtt melegszik fel a tészta. Mire reggei idő van, ott illatozik az asztalon.

8 megjegyzés:

  1. Ezek a gyönyörű bagettek! Megyek hozzád reggelire:)

    VálaszTörlés
  2. Én is, én is, én is szeretnék Nálad reggelizni :)) Viszek hozzá egy jó kis hazai kolbászt:)) Gyönyörüek. Lehet hogy akkora hatással van rám, hogy holnap megsütöm?

    VálaszTörlés
  3. -Moha,szeretettel várlak!:))
    -Limara,köszönöm,jó mesterem van!:))
    -Viki,beszéljetek Mohával,és gyertek együtt! A kolbásszal ne is beszéld meg,csak csapd a hónod alá!:))

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörűek lettek! :) Kár, hogy nem előbb jöttem, akkor tuti nem zsemlét sütöttem volna ma... :S :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon guszták! És az reggeli, amit összehoztatok remekül hangzik!

    VálaszTörlés
  6. -Egycsipet,azért a zsemle sem piskóta!:)
    -Melinda, köszi,jó lenne,ha csak így szomszédolhatnánk. Mondjuk Viki nagyon közel lakik ide!:)
    -Bianka,köszönöm!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails